Amikor a rebellis attitűd a stílussal és az intelligenciával találkozik: Franca Sozzani

Mik a Vogue Paris hívószavai? Letisztult, sikkes, laza. És a Vogue Italiaé? Merész, szokatlan, szexi. És az, hogy utóbbi esetében ezt ennyire határozottan és egyértelműen kijelenthető, csakis Franca Sozzaninak köszönhető, aki 1988 nyara óta egészen tavaly december 22-éig, azaz több mint 28 esztendőn át volt a Vogue Italia rebellis főszerkesztője, aki agilis természete miatt a világon az egyik legbefolyásosabb divatmagazinná tudta alakítani az orgánumot. És aki mellett még Anna Wintourt is láttuk mosolyogni. A folytatásban rá emlékezünk.

Franca 1950-ben született Mantauban. Ipari mérnök apja klasszikus olasz pátriárka volt, aki nem hagyta jóvá lánya korai törekvéseit, hogy fizikát tanuljon. Ehelyett Milánóban tanult irodalom és filozófia szakon, ahol 1973-ban diplomázott. Nem sokkal később megházasodott, házassága 3 hónapig tartott. Ezután a szabad szellemű Franca Indiába menekült, hogy önmagára találjon, de élt Londonban és Berlinben is; ezidő alatt tovább fejlődött kreatív elméje. Mikor 1976-ban visszatért, a Vogue Bambini magazinnál kezdett dolgozni, ahol elmondása szerint az asszisztens asszisztensének az asszisztense lett. Majd csupán négy év múlva vált a LEI magazin főszerkesztőjévé, mely a fiatal olasz nők egyik topmagazinja. Nyolc év múlva az olasz Vogue főszerkesztője lett, majd 1994-től a Condé Nast Italy szerkesztő direktora is.

Még éppen megélhette saját dokumentumfilmjének bemutatóját, melyet fia, Francesco Carrozzini rendezett. 2016 szeptemberében mutatták be a Velencei Film Fesztiválon a Franca: Chaos and Creation című filmet, mely után nem volt olyan divatszakmabeli, aki ne ünnepelte volna Franca páratlan és zseniális munkáját, melyet közel négy évig készítettek. A művésznő és fia közötti szoros kapcsolatról is szól ez a film, melyben kiderül, mennyire erős kötelék alakult ki közöttük Francesco apjának elvesztése után. Maga a film is ebből a veszteségből eredeztethető. Francesco nem szerette volna, ha anyjánál is ugyanazt kell megélnie, mint apjánál, hogy nagyon sok mindent, amit szeretett volna még megkérdezni, nem teheti meg.

Eleinte valóban csupán egy családi emléknek készült a felvétel, ezért is tud olyan hiteles és őszinte lenni: soha nem gondoltak arra, hogy valaha is nyilvános lesz. Viszont lassan, ahogy forgatta ezt az intim történetet, az kezdett valami nagyobbá alakulni. Egy ponton aztán azt javasolta édesanyjának, hogy mutassanak valamit karrierjéből is. Eleinte eléggé zavarban volt Francesco, nem nagyon tudta mit és hogyan is csináljon, míg nem találkozott Baz Luhrmannal, aki azt tanácsolta, hogy készítsen belőle egy filmet – úgy, ahogyan ő látja, mint nőt, mint édesanyát. A film legnagyobb része a munkájáról szól, de a legvégén mégis az ő kapcsolatuk kerül előtérbe, ami jóformán mindenkit lenyűgözött. Szóval a Chaos & Creation az ő történetük.

Franca egy olyan személyiség volt – többek között -, aki őszintén érdeklődött mások iránt. Képes volt megállni és akár hosszú perceket, órákat is beszélni valakivel, aki egy kis városból érkezvén a divatról álmodozott. Bátorított és erőt adott, hogy ne álljanak meg és folytassák útjukat…

Ahogyan ő sem adta fel, első válása után nagyon fiatalon sem és később sem, amikor egyedül maradt még kicsi gyerekével. A keretek közül kitörő személyisége mellett az is jellemezte, hogy kitartó és erős volt. Pedig Francesco a Vogue Italia-nak nyilatkozta idén szeptemberben, hogy megtalálta azokat a leveleket, melyeket anyja írt neki, mikor kicsi volt és férje után bezárultak az ajtók… Ezekben jegyzi le, hogy mennyire kétségbe is volt esve, hogy nem tudja mihez kezdjen és hogyan is csinálja végig egyedül. Ezt persze nem boncolgatta a nyilvánosság előtt, csak azt, hogy meggyőződése, hogy meg tudja csinálni. És igen. Sokunknak vannak olyan pillanatai, mikor egyszerűen úgy vagyunk, hogy kész, feladjuk. És vannak, akik fel is adják. Franca viszont nem így tett.

Hitt a képek meghatározó erejében, így nem véletlen, hogy a vizualitás erős hangsúlyt kapott már a kezdetektől is a Vogue Italia hasábjain. És persze viccelődött anno a Vogue Arabianak adott online interjújában azzal, hogy 28 évvel ezelőtt ő már kitalálta az Instagramot, hiszen szinte képeken keresztül kommunikált. Mint mondta, a Vogue Italia esetében mindig az olasz nyelv jelentette a korlátot, ezért a képekre támaszkodott és azokon keresztül igyekezetett mennél több üzenetet közvetíteni.

Mindehhez Sozzani megnyerte magának és a magazinnak az iparág maréknyi topfotósának halhatatlan hűségét azzal, hogy teljes kreatív szabadságot adott nekik, szürreális, esetenként felháborító hatásokkal operáló divatanyagok születését eredményezve ezzel, melyek nem egyszer borzolták a kedélyeket. Mindenesetre a világon mindenhol köztudottá vált az olasz Vogue merész, szabad szellemű, vibráló és pikáns mivolta.

A fentebb említett filmben ugyanakkor szó esik arról is, hogy apja mennyire nem volt boldog karrierjét illetően és hogy a divatot mennyire felületesnek látta. És hogy miért is tekintette a divatot maga Franca is felületesnek? Szerinte azok a divatszerkesztők, akik sztárok akartak lenni, romba döntötték a divatipar képét, így az emberek a divat ostoba, felszínes oldalát látták. A nagyközönség az Instagramot nézi és azt látja, ahogyan a szerkesztők pózolnak és nevetgélnek, mintha csak erről szólna ez a munka. Ezáltal a közönség nem veszi észre, hogy minden egyes kollekció vagy fotózás mögött milyen hihetetlen munka van. Ezért az utóbbi két évben, mikor a bemutatókra ment, egyszerűen nem a főbejáratot használta, annak érdekében, hogy elkerülje a felhajtást és a pózerkedést. Persze látta és beismerte, hogy ez nevetséges, de manapság mivel minden a megjelenésről szól és az embereket csak ez érdekli, nem akart beállni a sorba. „Nincs semmi baj azzal, hogy véleményvezérek akarunk lenni, de csak akkor válhatunk azzá, ha valóban van véleményünk, és nem csak azért, mert valamiféle tollakat raktunk a hajunkba.”

Vagyis valóban nehéz volt őt filmezni és fotózni, hiszen abszolút ellenállt az újfajta áramlatoknak. Ezért volt a fia az egyetlen, aki ezt a filmet megalkothatta róla. Franca ennek kapcsán elmondta, hogy hatalmas erőfeszítésébe került, hogy ennyire meg tudja nyitni a magánéletét. Ettől függetlenül boldog, hogy megtette, bizonyítva azt, hogy az élet sokszor nagyon különbözik a glossyk világától.”

Egy másik oldalról az is ijesztő, hogy a filmben elég sok előrelátó gondolat, szinte próféciának tűnő elképzelés bukkan fel. Franca fia sem tudott betegségéről. Az utolsó jelenetekben is úgy tűnik, mintha csak egy szimpla megfázása lenne, aztán pár nappal később egy éjszaka beteg lett és csak akkor jött rá, hogy miért. Szóval ezért is tudja olyan élesen megütni a fülünket, mikor Marina Abramovic azt mondja: „Az olyan emberek, mint ő, soha nem adják fel, a végsőkig dolgoznak.” És miért is rémisztő e kijelentés? Mert valóban így történt. Franca kedden, december 20-án még dolgozott, majd csütörtökön, az egyéves betegség után, december 22-én halt meg – tüdőrákban.

Nem kis túlzással az egész divatvilág gyászolta. Öröksége, melyet bárhol a világon, kilométerekről meg lehet ismerni, az a Vogue Italia. Munkájáért nem kisebb elismerést kapott, mint a 2017-es CFDA (Council of Fashion Designers of America) Fashion Icon Award-ot poszthumusz elismerésként. Példakép.

Szöveg: Jakab Tímea Diána, képek: Vogue Italia, Vogue.com, WSJ

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.