Skip to content

A szivárvány réteg, avagy melegnek lenni a gördeszkások között

Másnak lenni a sportvilágban, különösképpen az élsportban – főleg akkor, ha mellé még kimagasló eredmények is párosulnak – alapvetően hatalmas erény. A szponzorok egyértelműen vadásznak az arculatukhoz passzoló csodabogarakra, míg a rajongók általában önigazolást, útmutatást várnak és jó esetben kapnak is példaképeiktől. De mi van akkor, ha a másság a nemi identitásban vagy szexuális irányultságban mutatkozik meg? Az LMBTQ sportolókat még mindig mostohán kezelik a világban, főleg az olyan, szélsőségesen heteronormatív sportágakban, mint a tavalyi évben a tokiói olimpia programjába is bekerülő gördeszkázásban. Az eddig leginkább életstílusként definiált csoport tehát hivatalosan is csatlakozott a mainstream sportágakhoz, de lássuk, hogyan viszonyul a gördeszkás közösség annak meleg tagjaihoz.

Amikor szóba kerül egy profi sportoló nemi identitása, az egyszeri rajongó általában letudja a dolgot azzal, hogy kit érdekel, amíg a négy fal közt csinálja. A legtöbb esetben azonban elfelejtik a legfontosabb oldalról, a sportoló szemszögéből vizsgálni ezt a kérdéskört. Az olyan széles körben elfogadott sportágakban, mint a kosárlabda vagy a labdarúgás a homoszexualitás problematikája régóta terítéken van. Több magas szinten játszó sportoló is nyíltan vállalta az elmúlt években másságát (elég csak a német válogatott futballista, Thomas Hitzlspergerre, vagy az NBA-ben is játszó Jason Collins-ra gondolni), és külön szakemberek foglalkoznak a kérdéssel a sportpszichológián belül. Itt van azonban a 21. század sikersztorija, a napjainkra dollárszázmilliókat megmozgató gördeszkázás, az alapvetően a szabadságon alapuló szubkultúra, ami azonban mégis olyan szigorú, nehezen változtatható elvrendszerrel bír, hogy a sikeres karrier érdekében a homoszexuális deszkások továbbra is rejtőzködnek.

Fotó: Vivian Fu / Unity Skateboards

Extrém szélsőségek, elbaltázott lehetőségek és az enyhülés időszaka

Ha egy kicsit visszatekintünk a gördeszkázás és az LMBTQ közösség együttes múltjára, láthatóvá válik, hogy deszkás szcéna mára legendássá vált alakjai is végletekben gondolkodva álltak a kérdéshez. A gördeszkázás keresztapjaként emlegetett, 2014-ben elhunyt Jay Adams, aki már korai éveiben is a balhéiról volt hires, 1982-ben Los Angeles utcáin többedmagával belekötött egy meleg párba, majd a balhé halált okozó testi sértésig fajult. Az eredeti Dogtown tagot ugyan csak hat hónap börtönre ítélték, de egy gördeszkás ikon egyértelmű állásfoglalása volt ez a meleg kultúra ellen. Nem úszta meg azonban ilyen könnyen a nagy reményekkel induló Josh Swindell, aki 1993-ban hasonlóan tragikus esemény miatt került be a hírekbe, de ő több mint húsz évet töltött rácsok mögött.

A két szélsőséges esetet lehetne akár véletlennek is tekinteni, mert bár mindannyiunkkal előfordult már, hogy rosszkor voltunk rossz helyen, a bírók egyértelműen megállapították, hogy mindkét esetben gyűlöletbűncselekményről volt szó. Ráadásul a 90-es évek végére és a kétezres évek elejére a gördeszkás üzletág összességében is állást foglalt a homoszexualitást illetően. A 2011-ben a Huck magazinban közölt 1998-as történet szerint Tim Von Werne a nagymúltú, azóta pénzügyi okok miatt megszűnt Skateboarder Magazine-ban megjelent bemutatkozó riportja végül szexuális irányultsága miatt maradt ki az újságból. Az esetért egyébként nem az újság, hanem Tim szponzora, napjaink legismertebb gördeszkás arca, a Tony Hawk által alapított és azóta is birtokolt Birdhouse volt a felelős, melynek akkori vezetői miután megtudták, hogy az anyagban amatőr gördeszkásuk szexualitásáról is szó esett volna, inkább úgy döntöttek, elkaszálják az egyébként már csak a nyomdára váró anyagot.

Ez természetesen hatalmas törés volt Tim karrierjében, aki miután úgy érezte, hogy ebben a közösségben egyszerűen sosem fogja tudni felvállalni önmagát úgy döntött, hogy a gördeszkáját is szögre akasztja.

A másik, talán kevésbé nagy port kavaró, de mindenképpen szerencsétlen esetben szintén egy megszűnt magazin játszott fontos szerepet. A cinizmusáról és szélsőséges humoráról elhíresült Big Brother magazin 2002-ben egy teljes számot szentelt a homoszexualitásnak, a maguk szatírikus stílusában. A témaválasztással még nem is volt probléma, azonban a kontextus és a komolytalan hangvétel sokakat felháborított. Elég csak a címlapra rápillantani, melyen a különszám miatt Bi Brotherre változott a magazin neve, alatta pedig a számban kiemelt figyelmet kapott Jarret Berry trükközik bőrnadrágban, meztelen fenékkel – amire sokan egy elfogadásááért küzdő közösség kifigurázásaként tekintettek. Az eset érdekessége, hogy a felelősség nagyrészt az azóta már a feledés homályába merülő Berry-t terheli, aki kis túlzással ugyan, de saját maga ellen is végzett ámokfutást azzal, hogy bevállalta az ilyen módú nyilvános szereplést.

Másfél évtized után azonban olyan nem várt helyről érkeztek a megváltást jelentő őszinte szavak, hogy a gördeszkázásnak mint üzletágnak és azok szereplőinek nem is volt más választásuk, mint azokat elfogadni és száz százalékban üdvözölni. Az első coming outtal a Thrasher magazine által 1999-ben az év deszkásának választott, majd a világ egyik legnagyobb sportszergyártójának, a Nike-nak az arcává vált Brian Anderson állt elő. Anderson lépése, amit egyébként a hasonló témákban élenjáró Vice magazin dolgozott fel egy díjnyertes minidoku keretében, több szempontból is tabudöntő volt.

Egyrészt mert beszélni mert a homoszexualitásáról egy, a sportág élén álló személy, másrészt bejelentésével egyidejűleg szinte az összes meleg sztereotípiát a kukába vágta, hiszen megjelenésben nála maszkulinabb gördeszkás nem sok van a világon. Coming outjával saját bevallása szerint több évtizedes terhet vett le a válláról, mert bár közeli ismerősei tudtak róla, hogy meleg, egészen mostanáig várt a legszerencsésebb együttállásra. A felszabadulás érezhető és látható rajta, korábban a csak kedvenc gördeszkásod kedvenc gördeszkásaként ismert csendes profi az elmúlt fél évben összeházasodott partnerével, egyedi kollekciót tervezett a Nike deszkás részlegének, valamint egy, a témába vágó zine-t is útjára indított, melynek legelső száma júliusban debütált Cave Homo címmel.

Fotó: Jenkem Magazine

A pikszisen kívül

Brian Anderson nem titkolt célja, hogy tettével enyhítse a hozzá hasonló társaira nehezedő nyomást. Vannak is az övéhez hasonlóan pozitív történetek, de tettének hatása ennek ellenére egyelőre elmaradt. A téma egyébként többnyire azért is kényes sokak számára továbbra is, mert úgy gondolják, hogy az Andersonhoz hasonlóan elit körbe tartozó, kimagaslóan tehetséges és sikeres ember sokkal könnyebb helyzetben van, mint az ismeretlen többség. Nagyjából erre próbál rávilágítani Yann Horowitz is, aki Andersonnal ellentétben egy sokkal komplikáltabb miliőből, egy dél-afrikai kisvárosból vált a meleg gördeszkások egyik szószólójává.

Ő ugyan a saját belső vívódásai hatására döntött a coming out mellett, de a Jenkem magazinnak adott interjújában külön kitér arra, hogy először mindenképp szeretett volna elismert tagjává válni a gördeszkás közösségnek. Úgy gondolta, hogy az ismertsége miatt szélesebb körben is könnyebben elfogadják majd. Horowitz interjújában elsősorban azonban nem saját történetét igyekezett feltárni, hanem szavaival sokkal inkább hasonló sorsú társaira kívánt hatással lenni. Azt tanácsolja, hogy annak ellenére, hogy a homoszexualitást szerinte is egydimenziósan kezelő gördeszkás üzletág hogyan áll a kérdéshez, mindenki merjen büszkén önmaga lenni, hiszen változást kizárólag csak az elfogadás és összefogás hozhat.

Míg a férfiaknál a vártnál nehezebben megy a kibontakozás, addig a női gördeszkások egészen előrehaladott módon kezelik a kérdést. Ebben nyilvánvalóan közrejátszik az is, hogy nekik egyszerre több fronton is küzdeniük kell: egyfelől az üzletágban jelenlévő szexizmus ellen, másfelől pedig általános elfogadottságuk mellett. Érdekes módon a nők fő szószólói mind olyan karakterek, akik a csúcsról a mélyre zuhanva építették újra magukat és karrierjüket, hogy aztán nyíltan álljanak ki az alapvetően férfiak által dominált gördeszkázás hiányosságai ellen. A tudatos fellépésért elsősorban Vanessa Torres, Lacey Baker és Evelien Bouilliart a felelősek, akik nem riadtak vissza attól sem, hogy nyíltan bírálják a legnagyobb cégeket, ezzel kockára téve jövőjüket.

Fotó: Vanessa Torres, Jenkem Magazine

A nők elsősorban tehát a gördeszkázáson belüli egyenjogúságukért küzdenek. Torres szintén Jenkemes interjújában azt is említi, hogy hiába írunk 2017-et, ez még mindig egy erősen cenzúrázott, hatalmi érdekek mentén működő, konzervatív üzletág, amiben a nőknek egyelőre még nem szánnak akkora szerepet, mint amekkorát érdemelnének. A fő probléma azonban evolúciós gyökerű. Míg a férfiak folyamatosan tolják ki teljesítőképességeik határait, addig a nők egyszerűen a testfelépítésükből adódóan (izomzat, egyensúly, súlypont) képtelenek azonos sebességgel fejlődni. Ez pedig egyértelműen be is árazza őket marketing szempontból, mert a cégek, amelyek úgy döntenek, hogy helyet biztosítanak női deszkásoknak is a keretükben, első körben mindenáron a szexualizálással igyekeznek pénzre váltani szerepüket.

Szexuális orientációjuk ez esetben pedig másodlagos is – egyrészt a leszbikus gördeszkások már a kétezres évek eleje óta jelen vannak a közösségben és csak úgy, mint általánosságban véve a társadalomban, sokkal nagyobb elfogadásban részesültek, mint meleg férfitársaik, így a fiatal női deszkásokat szinte kizsákmányáló cégeknek elsősorban a testi adottságok a fontosak. A lányok szélmalomharcnak tűnő küzdelmei az évek során egyértelműen szabadságharccá váltak, részben a gördeszkás biznisz repedezésének köszönhetően, melyet saját márkákkal, magazinokkal és versenyekkel sikerült betömniük. Ezzel egy teljesen más irányba terelik a női gördeszkázást, helyes utat mutatva a legfiatalabbaknak is.

Belülről bomló rendszer

Mint ahogy a fentiekből is kirajzolódik, rendszerszintű problémákról van szó, és a hiányosságoknak elszenvedője az egyén, ami nélkül a rendszer nem működhetne. Általános ellenérvként a témával kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy a nemi identitásnak, szexuális orientációnak semmi köze a gördeszkázáshoz, de amíg az a rég bejáratott irányvonalon halad tovább, addig muszáj beszélni róla – és nem csak négy fal között. Az LMBTQ közeg kirekesztettsége a kétezres évek végéig a gyakorlatban is tetten érhető volt a heteronormatív, lenge öltözékű nőkre épített és a homoszexuálisokat kifigurázó kampányok által, melyek abszolút legerősebb darabját a korábban már említett Big Brother magazin produkálta egy matrica formájában, ami csupán ennyit közölt: „Mi a legnehezebb dolog a görkorcsolyázásban? Elmondani a szüleidnek, hogy meleg vagy!”

Fotó: Vivian Fu / Unity Skateboards

Ez a fajta keménykedő, rivalizálásra épülő magatartás természetesen sosem fog kihalni a gördeszkázásból, mert mindig lesznek nagyobb lépcsők és korlátok, melyek meghódításához mindig a legnagyobb bátorságnak kell párosulnia, de üzleti felfogás szempontjából van más járható út. A 2010-es évek második felére fel is lazult a rendszer az információáramlás gyorsulásának köszönhetően; soha nem lehetett még ilyen mennyiségben és minőségben kontentet fogyasztani, ami legfőképpen az új generációkra van hatással, akik a művészi szabadság minden eszközével küzdenek a bigottság ellen, és olyan trendeket vonultatnak fel, melyeknek húsz évvel ezelőtt nem lett volna létjoga a gördeszkázásban (elég, ha a Palace gördeszkák soron következő, a berlini Berghain klubbal közösen tervezett szívárvány zászlós deszkáját hozzuk fel példának).

A divat, a megjelenés, a többiektől való különbözőség, állandó üldözöttség hatására sikerült tehát úgy rétegződnie a gördeszkázásnak, hogy bárki eltudja helyezni benne önmagát.

Fotó: Vivian Fu / Unity Skateboards

Az irány jó, a párbeszéd is elindult, de az átalakulás folyamata még korántsem zárult le, hiszen egy, az egyén szabadságát hirdető közösségen belül is ennyi idő kellett ahhoz, hogy valaki a másságát felvállalja. A lángot életben is kell tartani, ami a globális gördeszkás közösségnek talán menni is fog, mivel már megannyi érzékeny kérdésben hibátlanra vizsgázott, legyen szó a rasszizmus kezeléséről, háborúellenességről vagy bármilyen más társasalmi, politikai témáról.

Szerző: Pál Attila Márk, kiemelt kép: Vivian Fu / Unity Skateboards

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s