Sexcapism, avagy gondolatok a japán szexkultúráról

Van egy japán ismerősöm, Tokióban él, 37 éves, vicces, helyes, stabil egzisztenciával rendelkező férfi.  Tavaly egy vele folytatott beszélgetés egy olyan jelenségre hívta fel a figyelmem a japán szokásrend kapcsán, ami azóta sem hagyott nyugodni. Barátnőjével (32) talán 4 éve jártak, amikor az egyszer bejelentette, hogy péntek reggel nem tud bemenni dolgozni, amin persze mindenki lesokkolódott, hiszen Japánban, főleg a japán fővárosban olyan egyszerűen nincs, hogy nem mész be dolgozni. Délután kiderült, hogy aznap volt az esküvője. A világ legtermészetesebb lazaságával mesélte, hogy 9-re bementek a városházára, összeadták őket, majd hazamentek átöltözni és mindketten bementek dolgozni.

A lány most 7 hónapos terhes. Kiderült, hogy sem ő, sem a lány nem akartak soha gyereket, mint a legtöbb japán fiatal sem. A legfőbb indok az volt, hogy „túl drága” és veszélyt jelent a lány karrierjére – aki egy divatcégnél dolgozik kirakatrendezőként –, hiszen nem biztosak benne, hogy ugyanabba a pozícióba kerülhet majd vissza, ha visszamegy dolgozni. Megfigyelési szinten elkezdtem elemezni ezt a dolgot, majd mindennemű ítélkezés nélkül bepróbálkoztam ismerősöknél a már-már veszélyesnek számító személyes kérdésekkel, és konstatáltam, hogy itt ez a hozzáállás a standard.

Ez a nyugati ésszel sokkoló ridegség nemcsak az ő párkapcsolatukban mutatkozik meg, hanem egy tendenciózus jelenség a japán kultúrában, ami elsősorban a munkakövetelmények és az excesszív gazdasági verseny számlájára írható. Az országban egyre ritkább a nyugati értelemben vett szerelem és párkapcsolat, olyannyira, hogy egy 2011-es adat szerint a még nem házas férfiak 61%-a és a nők 49%-a a felmérés idején épp nem volt párkapcsolatban; ez 10%-os növekedés az azelőtti adathoz képest. Egy másik kutatás szerint a 30 alattiak egyharmada még soha életében nem randizott (The Guardian). A miértek kapcsán ugyanaz az indok hangzott el mindenkitől: a karrierjük fontosabb. Kilépésükkel vagy szabadnapjaikkal nem hagyhatják cserben a munkaadójukat és annak munkatársait. Ismerek egy céget, ahol 7 munkatársból összesen 1-nek van felesége és gyereke, a többiek szinglik. Mindenki 30 feletti…Nemcsak a párkapcsolatok számával kullognak azonban a globális lista legvégén a japánok, de szexuális életük bizonyos aspektusaival is; heti lebontásban bármelyik ország átlagánál kevesebbet szexelnek.

Következő biológiai állomás: a gyerek.  Az ország lakossága vészesen csökkenő tendenciát mutat a fent leírtak miatt, 127 millióról 87 millióra csökkentve a várható népességet 2060-ra. (TheEconomist). Természetesen ez hatalmas gazdasági problémát jelent, a mostani fiatal generáció túlfeszített munkatempója miatt az országnak 50 év múlva komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Ez köztudott, a probléma forrását mégsem az insztitucionális szintjén kell keresni, hanem szociális okokból kiindulva. A japán kormány ugyanis igen bizarr módszerekkel próbálja rábírni a párokat a gyerekvállalásra – ilyenek például a csecsemők és kisgyerekek mint szimbólumok használata a különböző reklámokban – a Panasonic például légkondit, a Kosé papírzsebkendőt reklámoz így –  vagy nagyobb cégek bizonyos „biztatási formái”: egyes multik dolgozóikat vacsoraidőre az elvégzendő munkájukkal együtt hazaküldik, hogy a családjuk körében tevékenykedhessenek otthon. Az ezekre adott semleges vagy ellenálló reakciók legfőbb oka az emberek hozzáállása és a munkaközpontú kultúra radikális tisztelete, amely generációk óta meghatározza a mindennapokat Japánban, így nem valószínű, hogy az efféle manipulatív módszerekkel hirtelen pálfordulás következne be.

A társadalmi szinten tapasztalható elidegenedést és prüdériát azonban Tokió nyüzsgő negyedeiben radikálisan cáfolják az egymás mellett sorakozó és teljesen mainstreamnek számító sztriptízbárok, szexshopok, soap house-ok és love hotelek. Japán szexipara az évről-évre felvonultatott újdonságoknak és bizarr „kezeléseknek” köszönhetően világhírű. Az órabérben kiadott, szexjátékokkal felszerelt, tematikus love hotelek elsősorban interneten szerveződő randik színhelyei, a masszázsszalonok kínálatai pedig olyan szerteágazóak, hogy külön információs iroda szakosodik rájuk Shibuyában. Az érdeklődő eldöntheti, hogy „Girl Armpit”, “Working Women Stocking” vagy „Schoolgirl’s Urine” illatú masszázst szeretne, természetesen miután kiválasztotta, hogy nővér, szobalány vagy business woman masszírozza. A turisták egyik kedvenc helyei a vibrátor bárok, ahol 400 különböző vibrátor társaságában kávézhatunk és természetesen ki is próbálhatjuk őket. A legbizarrabb aspektusa a japán szexkultúrának talán a kamubarátok és kamubarátnők jelensége: ágyba vihető, mindenféle karakterben elérhető viaszbabáktól kezdve a virtuális gimnazista barátnőkig és barátokig egyszerűen minden rendelkezésre áll, bármelyik abszurd fétisről van is szó, biztosak lehetünk benne, hogy egy egész iparág áll mögötte. Ez az ‘Otaku’, azaz a japán fiatal geek szubkultúra egyik leggyakoribb szindrómája. A játékot játszók az általuk megteremtett álombarátnőbe szerelmesek, így egy reális párkapcsolat kialakításának esélye szinte a nullára csökken. Nem azért, mert a virtuális lánnyal való kapcsolat exkluzív, hanem mert az ízlésükre szabott tökéletes paraméterek a való világban olyan igényeket ébresztenek a fiúkban, amelyeknek egy nő egyszerűen képtelen megfelelni.

Azt hihetnénk, hogy a kreatív szolgáltatások és üzletek célközönsége a turisták csoportjai, de ez korántsem igaz. Akihabara egyik legnagyobb manga-képregény üzletében egy februári hétvégén a pornóra szakosodott emelet a legforgalmasabb, fehér inget és nyakkendőt viselő, copy-paste-elt business manek százai töltik itt a hétvégéiket, mozdulatlanul bámulva a polcok tartalmát, gyakran 4-5 órán keresztül (tapasztalat). Ismerőseim is megerősítették, hogy a jelenség abszolút mainstream – egy 70 munkaórából álló hét után egy szexshopban vagy pornómagazinok társaságban tölteni a hétvégét itt teljesen elfogadott.

Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetséges egy ennyire szexuálisan kreatívnak és szabadnak tűnő kultúrában gyakran a cölibátusihoz közeli életvitelt folytatni. A történet 37 éves főszereplőjétől azt a választ kaptam, hogy szexshopba járni egyszerűbb. A túlhajszoltság és a karrier gyakorolta nyomás miatt sokan nem szeretnék a magánélet mint életterület mellett elkötelezni magukat, de még esélyt sem adnak neki. A folyamatos perverz találmányok és a pörgő szexipar tehát csak tovább fűtik azt a gazdasági rendszert, amely lassan saját túlhajszoltságában fog kimerülni. A „szexshopba járni és virtuálisan randizni”-hozzáállás preferálása pedig nemcsak az ő véleménye, hanem japán fiatalok millióié, akik csak egy heti néhány órás fantazmagória tripet áldoznak fel karrierjük oltárán. A japánok gondolkodására általánosan jellemző, hogy az idő hiányában inkább megteremtenek egy alternatív valóságot, amely dimenziókkal különbözik a mindennapok realitásától. Ezt szinte mániákus eszképizmussal pumpálják addig, amíg 60 évesen gyerekek és család nélkül fel nem ébrednek, és rájönnek, hogy nem működik tovább… Szerelmesnek lenni a fantáziálásba és idealizálásba egy olyan pszichológiai narratíva a japán gondolkodásban, ami nemcsak a szexiparban, de a kultúra sok más területén is felütötte a fejét például a popkultúrában, legyen az például a cosplay vagy a manga, de mondhatnánk akár a japán zeneipart is példaként.

Az eszképizmus ilyen radikális, társadalmilag elfogadott formája talán semelyik más nemzetet nem jellemzi ennyire, mint Japánt. Azt gondolnánk, hogy ezek a főleg férfi fantáziákra célzó termékek csak még jobban széthúzzák az eleve egymástól távolodó nemek gondolkodását a párkapcsolati igényekre nézve, azonban a lányok hozzáállása nagyon hasonló. A nyugati trendként japánon is végigsöprő feminizmus ezt kiegyenlíteni látszik, így ha a nők nem is tendálnak polipok és angolnák bevonásával zajló szexuális élmények felé, más okokból nem nyitottak a párkapcsolatok felé. Az elmúlt évtizedek olyan karrierlehetőségekkel csábítanak, amellyel szemben nem elég meggyőző a párkapcsolatosdi és a gyerekvállalás.

A cikk a Rebellive zine RENDEZVOUS számában jelent meg. Szerző és fotók: Boldov Eszter.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.