Milyen a divatiparban dolgozni?

Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, Az ördög Pradát visel című klasszikus minden divatra érzékeny embernek ismerős. A 2006-ban megjelent film ugyan a kritikusoknál nem aratott osztatlan sikert, de a mainstream médiában a nézettségi mutatók az egekbe szöktek a premiert követően. Talán már Meryl Streep elég indok ahhoz, hogy 2 órát beáldozzunk az életünkből; ehhez társul még egy, a divatipar piszkos kis titkait felfedő és kifigurázó forgatókönyv, és szinte nem is kell más a kasszasikert hozó végeredményhez! De mi a helyzet akkor, ha Az ördög Pradát visel sztorija valóban nem áll messze a valóságtól, és a filmben bemutatott ítélkezés, vérre menő versengés és a hierarchikus pozíciók nem csak a filmvásznon létező jelenségek? Adódik a kérdés: vajon a divatiparban dolgozni tényleg csak csillogásról szól? Spoiler: nem.

Az ígéretes karrierlehetőségek, a jól fizető munkák, a csillogó, A-listás sztárokkal és influencerekkel teli rendezvények, a lélegzetelállító helyszínek, valamint a remélt hírnév évente több tízezer kreatív és vállalkozó szellemű fiatalt csalogat a divat- és szépségipar valamelyik szektorába. De a színfalak mögött is ilyen vonzóak ezek a pozíciók? Erre a kérdésre keresett választ a Business of Fashion csapata is, akik a szakmabeliek között egy kérdőív segítségével próbálták feltérképezni, mennyire elégedettek munkájukkal a divat- és szépségiparban tevékenykedő emberek.

Fotó: Business of Fashion

A kérdőívet 1400 különböző pozíciót betöltő személynek küldték ki, akik Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Olaszországban és Németországban végzik munkájukat. A felmérés végül egy nagyjából 50-50 százalékban megosztott végeredményt hozott. A válaszadók 54%-a elégedett, ebből 19% pedig kifejezetten boldog a munkája által nyújtott lehetőségekkel és körülményekkel. A megkérdezettek egynegyede semleges választ adott és körülbelül 20%-ban vannak azok, akik a betöltött szerepükkel nincsenek kibékülve.

A BoF-nek köszönhetően néhány érdekes adatra is fény derült. Például arra, hogy a Nagy-Britanniából kapott értékelések szerepeltek a legjobban, Olaszországot, Franciaországot és Németországot megelőzve, amíg a legtöbb negatív értékelés az USA válaszadóitól érkezett. A földrajzi kategorizálás mellett egy másik szempont alapján is csoportosították az eredményeket, ami kifejezetten meglepő eredményt hozott. Elsőre talán azt gondolnánk, hogy a gyakornokoknak van a legtöbb okuk lepontozni a munkájukat, de ez nem így történt, amit én a kezdeti lelkesedés számlájára írnék fel. A negatív visszajelzések aránya a középvezetőknél és a senior managereknél volt a legnagyobb, az viszont egyáltalán nem okozott nagy megdöbbenést, hogy a tulajdonosoktól és a vezető pozíciókat betöltőktől érkezett a legtöbb pozitív értékelés.

Fotó: The Fashion Darling

A felmérés hitelességét azonban van okunk kétségre vonni, hiszen nem reprezentatív és több sebből is vérzik. Először is, hogyan kaphatunk valós eredményeket egy több millió embert foglalkoztató iparágról azzal, hogy 1400 ember személyes véleményét kikérjük, akiknek több mint 50 százalékától nem is érkezik válasz? Arról sincsen pontos adat közzétéve, hogy a válaszadók betöltött pozíciója milyen arányban oszlik el, hiszen ez is nagyban befolyásolhatja a végeredményt. Mi arra is kíváncsiak lennénk, hogy vajon hány olyan embert kérdeztek meg, akik ingyen vagy minimális összegért próbálnak előrébb jutni a ranglétrán, valamelyik neves márkánál? Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg olyanok sem tudtak beleszólni az eredmény alakulásába, akik szexuális zaklatás áldozatai lettek, vagy valamelyik ázsiai gyárban robotolnak. Pedig sajnos mindkét csoport tagjai rengetegen vannak, de az ő véleményükkel biztosan nem mutattak volna ilyen jól a számok.

A BoF felmérése több embernél is hasonló gondolatokat és felháborodást váltott ki. Egy, a Calvin Klein kreatív csapatában is alkalmazott, több mint 10 éve a szakmában dolgozó személy is kiteregette a szennyest a New York-i divatszcénával kapcsolatban: a fashion brandek többsége előszeretettel alkalmaz olyan fiatalokat, akiknek szülei anyagilag is támogatják gyermekeik karrierjét. Ha nekik nem vagy szimpatikus, akkor pakolhatsz is. A forrongás hosszasan folytatódott és sokan mellé álltak. Néhányat kiemelnénk kedvenc kommentjeink közül: “Work life balance is bullshit.”, “No luxury label’s creative employees are happy in NYC!”, “Would love to see a NYC only version. – NYC designer”. Úgy tűnik, őket is elfelejtették megkérdezni…

Kíváncsiak lennénk egy hasonló témájú, magyar válaszadók véleményét összegyűjtő kérdőívre is, még az is lehet, hogy egyszer megcsináljuk, bár nagy meglepetések azért nem hiszem, hogy érnének minket.

Szerző: Tamás Cintia