Pasi vagy és tetszenek a gyűrűk? Nem vagy egyedül!

Legutóbb a man purse kapcsán már elidéztünk kicsit a hagyományosan nem férfias viseletek kiegészítőkről, és most is ilyesmire adtuk a fejünket, ezúttal az ékszerek, jelesül a gyűrűk férfiváltozatait elemezve kicsit (oké, a gyűrűk azért nem állnak olyan távol a pasiktól, mint a válltáskák, tudjuk). Ebben a cikkben szinte mindent megtudhattok a férfiaknak való gyűrűkről, legyen az a megfelelő méret kiválasztása, az anyagok, a színek, és így tovább. Nyugi, csak 20 perc az egész!

Azt bizonyára tudjátok, hogy a férfiak már az ősidők óta viselnek gyűrűket, hogy kifejezzék vele a vagyoni és társadalmi helyzetüket, a családi állapotukat. Ma is léteznek egyetemi emlékgyűrűk, társasági gyűrűk, klubgyűrűk, melyek egy csoporthoz tartozást fejeznek ki, és elég komoly személyes értékük lehet. Kezdetnek merüljünk el kicsit a gyűrűk történetében, lássunk néhány érdekes adatot a régmúltból!

  • Az ókori egyiptomiak úgy tartották, hogy a gyűrűsujjat egy ér köti össze közvetlen a szívvel.
  • A Pápa pecsétgyűrűje a 13. században készült, a neve pedig Szent Péter után A Halász Gyűrűje. Hivatalos iratok lepecsételésére 1842. óta használják.
  • Az ókori Rómában csakis a tehetős patríciusok viselhettek aranygyűrűket. A plebejusoknak meg kellett elégedniük a vassal.
  • A világ legdrágább gyűrűje a Rózsaszín Csillag, aminek a foglalatában egy lenyűgöző 59.60 karátos gyémánt ül. 2017-ben 57,3 millió fontért cserélt gazdát.
  • A több gyűrű viselése egy kézen csak a késő középkor óta vált divatossá Európában.
  • A reneszánsz alatt léteztek olyan gyűrűk, amiknek a titkos rekeszeiben fontos dokumentumokat rejtettek el.
  • Az angol uralkodók hagyományosan egy különleges koronázási gyűrűt viseltek jelezve, hogy spirituálisan az országgal keltek egybe.
  • Az is lehetséges, hogy a hamvakat gyémántba foglalják, hogy azt egy gyűrű foglalatába helyezzék. Ez is egy módja az elhunyt szeretteidre való emlékezésnek.
  • A világ legnehezebb gyűrűje a Najmat Taiba. A súlya meghaladja a 60 kg-ot, és nem kevesebb, mint 5 kg drágakő borítja.

A nagy kérdés: melyik ujjunkon viseljünk gyűrűt?

Erre nincsen megkötés, annyi gyűrűt viselhetsz azon az ujjadon, amennyit csak szeretnél, de fennmaradt néhány régi hagyomány és norma, amit érdemes betartani, ha jó benyomást akarsz kelteni.

Hüvelykujj: a hüvelykujjra való gyűrűk még ritkaságszámba mennek, de azért itt-ott már lehet látni őket. A hüvelykujj akkor kerül általában szóba, ha azon a kezeden, két másik ujjadon már viselsz másik gyűrűt és nem akarod, hogy további ékszerekkel a túlzsúfoltság hibájába ess.

Mutatóujj: a mutatóujjal, nos, meg akarunk mutatni valamit. Régi hagyomány, hogy egyes magas státuszú férfiak pecsétgyűrűket viselnek, rajta a családi jelvényeikkel. Manapság ez inkább a kisujjon divat. Ám ha te úgy döntesz, hogy a mutatóujjadon viselnél ilyesmit, és elég gyakran mutogatsz, akkor biztos eléred azt a feltűnést, amit szeretnél. (Mi ezt ajánljuk: Lionel aranybevonatú 925s ezüstgyűrű)

Középső ujj: a gyűrűviseletnek a középső ujjon nincs hagyománya, szóval itt eléggé szabad a pálya. Arra azért érdemes figyelni, hogy a legnagyobb ujjunkon mégse viseljünk nagydarab gyűrűket, mert azok kellemetlenül összeakadhatnak a mutató- és gyűrűsujjon hordott darabokkal. (Mi ezt ajánljuk: Kormánykerék aranybevonatú ezüstgyűrű)

Gyűrűsujj: ez a legkötöttebb az összes ujj közül. A jegy- vagy karikagyűrűt a bal kézen illik viselni. De azért megjegyzendő, hogy ez a szabály sincsen kőbe vésve; ilyen gyűrűt hordhatsz máshol is, vagy úgy is dönthetsz, hogy nem viseled egyáltalán. Arra viszont számítani kell, hogy egy ilyen gyűrű léte vagy nemléte, helye mindig üzenetértékkel bír majd mások előtt. (Mi ezt ajánljuk: Ghost kerámiagyűrű)

Kisujj: ez az ujjunk hagyományosan a pecsétgyűrűknek van fenntartva, amikkel a régi időkben az erre jogosultak jogi és más hivatalos dokumentumokat hitelesítettek úgy, hogy forró viaszt csepegtettek a papírra, amibe belenyomták a címeres pecsétgyűrűjüket. A golyóstoll és az önzáró borítékok elterjedésével ez a gyakorlat eltűnt. Az elmúlt száz évben a pecsétgyűrűk formája, ha nem is a funkciója, de megmaradt az egyetemi emlék- és klubtagságokat kifejező gyűrűknél. A felszínen ezért gyakran látható rajtuk egy díszes címer vagy jelvény. (Mi ezt ajánljuk: Titus acél pecsétgyűrű)

A férfi gyűrűk típusai

Pecsétgyűrűk: a férfi pecsétgyűrűk régimódi eleganciát fejeznek ki. Ahogy a nevük is jelzi, a pecsétgyűrűkön általában van valamilyen jelvény vagy címer, ami státuszt vagy valahova tartozást fejez ki. De nincsen szükséged exkluzív tagságokra egy pecsétgyűrű viseléséhez. Nyugodtan bele is gravíroztathatod egy gyűrűbe például a kedvenc focicsapatod logóját, vagy tervezhetsz magadnak is egy saját címert. (Mi ezt ajánljuk: Hunter’s Offspring 925s ezüst pecsétgyűrű) A pecsétgyűrűk anyaga általában arany. Mindkét kezünkben viselhetjük a kisujjon vagy – de ez a ritkább – a mutatóujjon.

Esküvői gyűrűk, karikagyűrűk: egy karika- vagy jegygyűrűt általában a bal kéz gyűrűsujján viselik. A férfi gyűrűk anyaga általában arany vagy ezüst egy egyszerű, díszítetlen dizájnnal. (Mi ezt ajánljuk: Classic vékony, 925s ezüstgyűrű) Az olyan más fémek, mint a platina, a tanzanit, vagy akár a volfrám is egyre népszerűbb karikagyűrű-alapanyagok manapság. De az sem megy ritkaságszámba, ha valaki gyémántot visel karikagyűrűnek.

Gyűrűk a kisujjon: a kisujj a pecsétgyűrűknek van fenntartva, de persze mást is viselhetsz rajta. Egy kisujjon viselt gyűrűnek nem szabad túl nagynak vagy vaskosnak lennie, különben előbb-utóbb útban lesz. Az anyaguk bármilyen lehet a műanyagtól a bőrön át az aranyig.

Gyűrűk hüvelykujjra: ahogy már fentebb említettük, a hüvelykujjat akkor érdemes használatba venni, ha nem akarod, hogy a kezeid túlzsúfolt hatást keltsenek. Mivel itt azért van hely, egy hüvelykujjon viselt gyűrű lehet nagy és látványos. Manapság egyre divatosabbak az itt viselt koponyás gyűrűk. Az anyaguk lehet éppúgy rozsdamentes acél, mint tanzanit. A lényeg, hogy egy hüvelykujjon viselt ékszer mindig feltűnő és garantáltan fel is tűnik!

A férfi gyűrűk anyagai

A gyűrűd anyagának megválasztása legalább annyira fontos, mint annak az eldöntése, melyik ujjadon is akarod viselni. Mivel a gyűrű érintkezni fog a bőröddel, ezért fontos, hogy a viselete kényelmes, reakciómentes legyen. Az sem utolsó szempont, hogy a gyűrű anyaga ne sérüljön, deformálódjon könnyen, ha nekiütődik valami kemény felszínnek.

Aranygyűrűk: a tiszta aranyat könnyű megismerni árnyalatáról. Az arany a karikagyűrűk hagyományos anyaga, egyben az egyik legkönnyebben megmunkálható, és ékszer készítéshez alighanem a legelőször használt fém. (Mi ezt ajánljuk: Tengerkék köves aranybevonatú ezüst pecsétgyűrű) Ha gyűrűt vásárolsz, elég valószínűtlen, hogy egy tiszta aranyból készültet (24 karátosat) szeretnél. A tiszta arany ugyanis túl puha, könnyen deformálódik, na meg drága is. A legtöbb minőségi aranygyűrű 18 karátos, vagyis itt az ötvözet 18/24-ed része az, ami arany.

Fehérarany gyűrűk: a fehérarany egy ötvözet, vagyis a tiszta aranyat folyékony állapotban összeolvasztják egy másik fémmel, hogy egy új anyagot hozzanak létre. A fehéraranyak nincs ipari definíciója, de a legvalószínűbb, hogy ha ilyet vásárolsz, egy ezüsttel, vörösrézzel, platinával vagy nikkellel ötvözött darabot kapsz. Számos fehérarany gyűrűt ródiummal vontak be, hogy fényesebben csillogjanak. A szín tetszetősségét leszámítva a fehérarany gyűrűket azért készítenek, hogy a tiszta aranynál jobban megmunkálható alapanyaghoz jussanak, ugyanis az utóbbi aránylag egy lágy és könnyen deformálódó fém. A nikkellel ötvözött arany viszont egyszerre kemény és erős.

Platinagyűrűk: az aranynál értékesebb platina egy ritka és sűrű fém, amit Dél-Afrikában bányásznak, és évente mindössze 160 tonnát hoznak belőle a felszínre. A ritkasága mellett a platina azért is ideális alapanyaga a férfi gyűrűknek, mert szívósabb és tartósabb az aranynál. Ha ékkőfoglalatot szeretnél a gyűrűdbe, a platina jobban tartja magát és ellenállóbb a töréseknek, mint az arany.

Titángyűrűk: a luxushatást keltő, ezüstös megjelenése mellett a titán előnye a súlyához képesti erőssége. Olyan erős, mint az acél, miközben a súlya egész jelentéktelen. (Mi ezeket ajánljuk: Hagyományos fekete színű titángyűrű vagy Kettős szénszállal díszített titángyűrű) Egy titángyűrű körülbelül ötödannyit fog nyomni, mint egy hasonló méretű platinagyűrű és negyedannyit, mint egy aranygyűrű. Ha egy tetszetős, ám könnyű viseletet szeretnél, akkor a titán lesz a te anyagod.

Ezüst gyűrűk: az ezüst egy klasszikus és időtlen viselet., melyet lassan 4500 éve használják gyűrűk készítésére. Az ókori Egyiptomban az ezüstöt többre tartották, mint az aranyat. Egy szép ezüstgyűrű ma is egyszerű, de elegáns viselet, miközben az ára sem magas a többivel összehasonlítva. (Mi ezt ajánljuk: Ezüst pecsétgyűrű zöld színű vérkővel) Gyűrűknél leggyakrabban az úgynevezett 925 Sterling ezüst vagy Sterling ezüstből készült darabokkal lehet találkozni. Ez annyit tesz, hogy a gyűrű anyagának 92,5% az, ami ezüst, a többi vörösréz. A viszonylag lágy tiszta ezüsthöz képest a réz hozzáadásával egy erős és szívós ötvözetet kapunk. ami viszont hajlamos a kopásra.

Markazitgyűrűk: a markazitgyűrűk valójában nem ásványi markazitból, hanem annak közeli rokonából, vaspiritből vagy népies nevén a bolondok aranyából készülnek, ezüsttel párosítva. A markazitgyűrűk az arany visszafogottabb alternatívájaként igen népszerűek voltak a 18. század második felében, és gyakran viselték őket együtt olyan fekete ékkövekkel, mint az ónix.

Volfrám és volfrám-karbid gyűrűk: a volfrám a Földön található legkeményebb és legerősebb fém. Ha kemény és törhetetlen benyomást akarsz kelteni, akkor számodra a volfrám a tökéletes gyűrű. Azt viszont tudni kell, hogy a volfrámot meg lehet karcolni, és a volfrámgyűrűk idővel a fényükből is veszítenek. A volfrám-karbid vagy tungszten még keményebb is lehet, mint a tiszta volfrám. Ez az ötvözet már nem karcolódik. Fontos megjegyezni, hogy a rendkívüli keménység és erő ára, hogy egy tungsztengyűrűt nem lehet újraméretezni, ezért egyből a tökéletes méretet kell kiválasztanod, és figyelj arra is, hogy ne legyen az ékszer viselése túl nehéz.

Kerámiagyűrűk: a kerámiagyűrűk készülhetnek égetett agyagból, de még gyakrabban állítják elő őket olyan korszerű kerámiákból, mint a volfrám-karbid vagy a titánium-karbid. Az ilyen ékszerek rendkívül hőállóak és kemények, és nem is törnek olyan könnyen, mint a vázáknál, edényeknél használt anyagok. Allergiás reakciót esetleg kiváltó anyagot egyáltalán nem tartalmaznak. Férfi kerámiagyűrűk számtalan színben, mintázattal és felülettel elérhetőek. Ezen felül aránylag olcsók is.

Fagyűrűk: ha szereted, ha körbevesz a természet, akkor miért ne hordhatnál mindig egy kis darabot belőle magaddal/magadon? Egy fából készült gyűrűt általában méretre készítenek keményfából vagy olyan újrahasznosított tárgyakból, mint a vasúti síneket tartó deszkák. Egy fából készült gyűrű mindig hipoallergén, vagyis egyáltalán nem kell tartani bőrirritációtól vagy más allergiás reakciótól. Emellett a súlyuk is igen könnyű, az anyaguk természetesen biolebomló.

Szilikongyűrűk: egy szilikongyűrű könnyű, fényes és bármilyen színben, formában vagy textúrával készülhet. Szívósak, akár -50 és +500 °C hőmérsékletet is elviselnek anélkül, hogy bármit veszítenének a kedvező tulajdonságaikból (noha ez nem mondható el ilyen körülmények között a tulajdonosukról). A szilikon egy rugalmas anyag, ezért az esetükben nem kell deformálódástól vagy töréstől tartani. A szilikongyűrűk egyik hátránya, hogy foglalat nem megy rájuk.

Zamakgyűrűk: a zamak valójában galvanizált cinkötvözet, ami alumíniumot, magnéziumot és vörösrezet tartalmaz. Spiáterként is ismert. Az idegennek ható elnevezés mozaikszó az összetevők német nevei után. Először az USA-ban hoztak létre zamakot még az 1920-as években. A zamak egy nikkelmentes, hipoallergén ötvözet, amiből nagyon szép rusztikus hatású ékszerek készíthetők. (Mi ezeket ajánljuk: Makalo gyűrűMurdoch gyűrűMerrick gyűrű & Black Montgomery gyűrű)

Drágakövek

Egy drágakőfoglalatos gyűrű mindig karakteres és első osztályú viselet. Számos szín közül lehet választani, amit aztán harmonizálni kell az öltözet többi elemével, a bőr és a szem színével. Alább a leggyakoribb, férfi gyűrűkben található ékkövek. Gyűrűd készülhet gyémánttal, rubinnal, zafírral, smaragddal, ametiszttel, akvamarinnal, tanzanittal, fekete gyémánttal, ónix-szal, türkizzel, moissanittal, peridottal, borostyánkővel vagy akár tigrisszemmel is.

Allergiateszt

Ha nem tudod a gyűrűd anyagának az összetételét, akkor jobb, ha az az összes lehetséges problémás ötvözőanyagra külön tesztet kérsz. Ezek a tesztek gyorsak és aránylag fájdalommentesek, az eredmények pedig egyből elérhetőek. Nagyon fontos, hogy vásárlás előtt előre tudd, hogy a bőröd melyik fém jelenlétére mutat allergiás reakciót, hogy elkerülhesd azokat. A legtöbb allergiás reakciós a nikkel váltja ki, és sajnos ez az az ötvözőanyag, amit a legtöbbet felhasználnak nemesfémek mellé a gyűrűkben. Ha megengedheted magadnak, akkor inkább tiszta, ötvözetlen ezüstékszert, 24 karátos aranyból vagy tungsztenből készült darabokat vásárolj.

Még az is lehet, hogy a bőröd semmilyen fém tartós jelenlétét nem bírja. Ennek a hátterében lehetnek allergiák, vagy csak simán rosszul viseled, ha egy kemény tárgy folyamatosan a bőrödnek dörzsölődik. Vannak, akiknél ez az irritáció bőrkeményedések formájában jelentkezik, másoknak soha nem lesznek ilyen problémáik. Ha érzékeny a bőröd, akkor érdemes megfontolni az alábbi anyagokból készült gyűrűket: szilikon, fa, kerámia, volfrám-karbid (tungszten).

Forrás: www.trendhim.hu