Nevetséges, cserébe semmi értelme: megérkezett a Jacquemus Mini Le Chiquito bag

Nevetséges. Szenzációs. Cuki. Mind olyan jelzők, melyeket egy igen apró, szinte a modellek kezében is elvesző kiegészítő kapott… És valóban megköveteli a szót magának. Hamarosan elkészülünk a nagy fashion weekes őszi-téli trendkörképpel, viszont ezt a micro méretű táskát semelyik kategóriába sem tudtuk besuvasztani, így most egy külön kis bekezdést kap létezése.

És ha már létezés, valóban felmerülhet bennünk, hogy ugyan mégis mi és miért adna létértelmet ennek az fingerbagnek? Hiszen valóban annyira kicsi, hogy elfér a tenyerünkben: mindössze 5,2 centiméter. A Jacquemus által életre hívott Mini Le Chiquito táska méltán nyert el egyszerre két címet is a Paris Fashion Weeken, ugyanis a legnagyobb szenzációnak és a legkisebb kiegészítőnek is kikiáltották. Múlt heti debütálása óta a divatvilág ezen pörög, a többiek pedig csak a fejüket fogják…

Fotó: PopBuzz

Biztosan emlékeztek még a múlt év nagy durranására, a szintén elenyésző dimenziókkal bíró Le Chiquito bagre, ami a maga 12 x 6 centiméteres mivoltával és nem kevesebb, mint 500 dollárra rugaszkodott árcédulájával már eleve szenzációnak számított. Főleg miután sold out lett a legnagyobb vonatkozó e-commerce platformokon (Moda Operandi, Farfetch, Saks Fifth Avenue). A Le Mini Chiquito-nak még nincs ára, de már most óriási spekuláció és találgatás övezi az értékét, és ezzel együtt azt, hogy ugyan mit is tudunk benne tárolni? Sok mindent nem, pár darab tic-tacot, egy kisebb USB-t, egy félbehajtott zsepit, nagyon max. egy hajgumit.

Míg az egész Twitter ezen élcelődik, addig a Chiquito-megszállottak már a bankkártyájukat készítik. És lássuk be, valóban nevetséges, cserébe semmi értelme. És az, hogy hogy a fenébe tudták ezt elkészíteni, szintén jó kérdés, bár ha a Mittelnek összejött, Jacquemus-éknak sem okozhatott nagy gondot. Tény, hogy jó kis hype-ot csinált megint magának a vállalat, rengeteg vezető magazin a jövő ’IT’ táskájaként aposztrofálja, bár hozzáteszik, tényleg szinten semmi sem fér el benne. Pro tipp: ha tetszik, akkor a legjobb talán az lesz, ha veszel egy normál méretű táskát, ezt pedig rádobod kulcstartóként.

Fotó: Humble & Rich Boutique

A lényeg, hogy a Jacquemus 29 éves tervezője, Simon Porte gyorsan nevet szerzett magának a Paris Fashion Weeken ezzel a dobásával – reméljük, legközelebb valami olyannal rukkol elő, aminek társadalmi haszna is van.

Szöveg: Jakab Tímea Diána