Barátom, az endometriózis – gondolatok az endometriózis hónap margójára

Márciusban van a születésnapom. Márciusban indult el hivatalosan a saját kézműves vállalkozásom. Márciusban van a nemzetközi nőnap, sőt a tavaszi napéjegyenlőség is. Március azonban az endometriózis elnevezésű nőgyógyászati betegség hónapja is. Furcsa, hogy alig fél évvel azután kezdődött kampány a betegség megismertetéséért, miután nálam is diagnosztizálták. Vagy csak én nem figyeltem eddig, mert nem érintett?

„A petefészkek tiszták, de van itt egy kis endometriózis.” Sosem gondoltam volna, hogy egy félmondat leforgása alatt a megkönnyebbülés ilyen gyorsan átcsaphat döbbenetbe, majd pánikba. Mintha egy hideg kéz simult volna a szívemre – tessék, nekem, endometriózisom? Tavaly nyáron az éves méhnyakrákszűrés során talált az orvos egy kis rendellenességet, amit ki kellett vizsgálni. Kezdetben nem aggódtam, hiszen úgysem lehet semmi bajom, és eleinte a különböző vizsgálatok sem utaltak semmilyen elváltozásra. Tartott ez a nyugalom egészen addig, amíg meg nem kaptam a biztonság kedvéért elvégzett tumormarker vérvétel eredményét: magas a hám eredetű petefészekrák jelenlétének kockázata. Ha az ember huszonhét évesen egy ilyen lelettel a kezében ül, átértékeli a dolgokat. Azonnal rohantam a magánklinikára, ahova járok, ahol egy új nőgyógyászhoz kerültem, de a vizsgálat során nem talált rákra utaló jeleket, ráadásul megnyugtatott, hogy a vérvétel önmagában nem diagnózis – később kiderült, az endometriózis befolyásolhatta az eredményt. Viszont valami továbbra sem stimmelt, de hogy mi, azt nem lehetett tudni. Az orvos ekkor egy ultrahang specialistához küldött, akiről ódákat zengett – ő a legjobb az országban, ha tényleg valami gond van, ő meg fogja találni. Így kerültem a harmadik nőgyógyász kezei közé. A vizsgálat egészen a fent idézett mondatig bizakodóan telt. Két orvos látott korábban, de fel sem merült az endometriózis gyanúja.

„Nem akarok senkit leszólni, de a kollégák nem vették észre. Ez nem most alakult ki.” – mondta az orvos. Húsz perc alatt így váltam egészséges, fiatal nőből egy 12 mm-es endometriózis gazdatestévé. Távozáskor a huszonöt ezer forintos vizsgálati díjért bizonyosságot és három opciót kaptam: gyógyszer, műtét, vagy szüljek gyereket.

Egy lettem a tízből. A hivatalos adatok szerint minden tizedik, azaz nagyjából 200 ezer magyar nőt érint ez a betegség, tehát egy igen gyakori állapotról van szó, amiről mégsem tudunk semmit. Az edukáció jegyében, a márciusi endometriózis hónap alkalmából kampány indult, hogy minél több nő figyelmét felhívják erre a betegségre, amelynek a legjellegzetesebb tünete a fájdalom, amely az érintettek életminőségének romlásához vezet. Az én esetemben a diagnózis megvilágosodás is volt, összekötötte a pontokat. Ekkor döbbentem rá, nem normális, hogy olyan menstruációs görcseim vannak, hogy kutyasétáltatás közben minden lépésnél le kellett guggolnom az utcán, és legszívesebben magzatpózba összegömbölyödve vártam volna, hogy hasson a fájdalomcsillapító (ami egyébként az egyik legerősebb a piacon). Ahogy megosztottam a lány barátokkal, munkatársakkal a helyzetem, kiderült, rengetegen még csak nem is hallottak az endometriózisról. Ezért tényleg fontos tudatosítani a nőkben, hogy a fájdalom nem normális, hiszen a tudás visszaadja az irányítás lehetőségét, a kontrollt a test felett, hogy ne a fájdalom határozzon meg. Jó volt látni, hogy cikkek jelentek meg róla és a híradóban is szó esett a betegségről – mélységesen bántott, hogy „influencer-kampány” címén két fizetett mosogatótabletta és fogyasztóital reklám között előre megszövegezett bejegyzéseket posztoltak bloggerek az én fájdalmamról.

Mert dühös vagyok a világra. Eddig szerencsés voltam, semmilyen komolyabb egészségügyi problémám sem volt, így belekényelmesedtem, abba az illúzióba mélyedtem, hogy nem lehet bajom. Miért éppen én? Rágódhatok ezen a 200 ezer sorstársammal. Az orvostudomány válasza egy hatalmas vállrándítás, nem lehet pontosan tudni, mitől alakul ki, csupán feltételezések vannak. Az egyik közkézen forgó elmélet a retrográd menstruáció, ami szerint a menzesz során a vér nemcsak kifelé folyik, hanem visszafelé, így az endometrium, azaz a méhnyálkahártya a méhen kívülre kerül, és megtapad a többi szerven. A teória ma már kevéssé valószínű, de jól mutatja, mekkora a tanácstalanság. Emellett ahány nő, annyiféle az endometriózis, és máshol, más mértékben, más tünetekkel jelentkezik.

Az enyém mindössze 12 mm, cserébe rettenetesen rossz helyen van – ezért nemcsak a menstruációm fájdalmas, de a szexuális együttlét is, ami szintén egy meghatározó tünete a betegségnek, bár erről aztán végképp ritkán beszélnek. A női szexualitás továbbra is tabu, pedig rengeteg olyan helyzet és betegség van, ami meghatározza az együttlét élményét számunkra. Az én esetemben az elhelyezkedés a műtétet is kockázatossá teszi, mivel megsérülhetnek más szerveim, többek között a méhem.

A „miért éppen én?”-kérdésre itt csak az önvizsgálat tud valamilyen támpontot adni, mert nem véletlenül ott betegszik meg a test, ahol – így jelzi, miben szenved hiányt a lélek. „Nőnek lenni szívás.” Havi baj, nehéz napok, PMS, hormonok – és ez csak alapbeállítás. Ciszták, miómák, HPV, méhnyakrák, petefészekrák, fogamzásgátlás, gyógyszerek, gombás- és bakteriális fertőzések, nem kívánt terhesség, terhesség, abortusz, meddőség stb., és ez csak a fizikai oldala. Mindenkinél eljön egyszer az a pont, hogy inkább tehernek érzi női mivoltát, mint áldásnak. „Nőnek lenni szívás” – a barátnőimmel is gyakran jutunk arra a megállapításra, hogy férfinak lenni mennyivel könnyebb, nemcsak az evolúció adta fiziológiai felépítés okán, de a legküzdhetetlenebbnek tűnő társadalmi elvárások miatt is. A politika a bugyinkba mászik, nőként sosem választhatsz jól, vagy sosem lehetsz elég; elég csinos, elég okos, elég kedves, elég gondoskodó, elég megértő, elég türelmes, elég segítőkész, elég támogató, elég jó anya, elég jó feleség, elég jó szerető. Nem az endometriózis tüneteit kellene megtanítani a lányoknak, hanem, hogy szeressék magukat, a testüket és egymást. Mert hímsovinizmus ide-vagy oda, nő nőnek farkasa, kegyetlen kritikusa, ellensége, vetélytársa.

A legrosszabb pillanatokban azon töprengtem, hogy talán azért van ez, mert nem akarok gyereket, és így áll bosszút a méhem? Vagy mert sosem békültem ki a havonta visszatérő menstruációmmal? Mert irigyeltem a férfiakat, mert úgy éreztem, hogy visszafog ez a pár nap, nem tudok úgy teljesíteni, ahogy szeretnék, és csak hátráltat. Vagy mert nem tudtam mit kezdeni a nőiességemmel, és hogy ez milyen hatással van a környezetemre? Többször felriadtam az éjszaka közepén, hogy vajon ez az állapot örökké fog tartani, vagy valaha elmúlik? Január óta felkerült az endometriózis a tartós FOGYATÉKOSSÁGOK listájára, mivel ha egyszer kialakult, magától nem múlik el, kezelés nélkül pedig bármikor újra kialakulhat. Ezzel havi 7450 Ft adókedvezményre lettem jogosult, így egy év alatt össze is jön az a pénz, amit csak januárban az orvosoknál hagytam.

Aztán eljött az a pont, amikor ráeszméltem, hogy nincs mese, ki kell békülni a helyzettel; azzal, hogy nő vagyok és azzal, hogy endometriózisom van.

Persze a felismerés könnyebben ment, mint a gyakorlati kivitelezés, de a külvilág helyett a fókuszpont egyre inkább rám kerül, és a döntéseimet is aszerint hozom meg, hogy nekem mi a jó és fontos, hogy én mit akarok az életemtől. Sokaknak nem tetszik ez, sok embert elveszítettem az elmúlt időben, és bár fontosak a kompromisszumok, ha a saját jólétemről van szó, nem bocsátkozom már alkudozásba. Hát így élünk mi, én és az endometriózisom.

Szerző: Dr. Szász Nóra, kiemelt kép: chatelaine.com